Horváth Ferenc, Demeter László és Mázsa Katalin (2020): Az erdőrezervátum-eszme története. EL 155(10): 304-306.

Összefoglalás

Hosszú út vezetett az erdőrezervátum-gondolat megfogalmazásáig és érvényre juttatásáig, amelyet a Magyar Királyság őserdeinek 19–20. századi kiaknázásáról és gazdasági erdővé alakításáról szóló lelkesült és figyelmeztető beszámolók, valamint az őserdő fogalom körüli értelmezési viták alapoztak meg.

Fuchs Frigyes erdész-földmérő, 1861-ben megjelent könyvében még kiterjedt őserdőkről számol be, elsősorban a Kárpátokból és középhegységeinkből. Fekete Lajos viszont már így vezeti fel 1906-ban megjelent tanulmányát: „Őserdeink […] tűnőfélben vannak. Nem szabad késnünk tehát tanulmányozásukkal, mely nemcsak a természettudomány szempontjából érdekes, hanem a belőlük merített tanulságok idővel többé-kevésbé gyakorlatilag is értékesíthetők lehetnek.”