Horváth J., Sivák K. (2014) A Szalafői Őserdő Erdőrezervátum magterületének (Szalafő 13I) faegyed szintű faállományszerkezeti felmérése 2004–2005. Silva Naturalis 73-88.

Összefoglalás

A Szalafői Őserdő idős, természetes kialakulású és fajösszetételű erdő, ahol 1958 óta nem történt erdészeti beavatkozás.

Az erdőrezervátum egyik kimagasló értéke – a jellegzetes őrségi erdőképen túl – az, hogy Bonczó Kálmánné növényvédelmi szakmérnöki szakdolgozatának keretében elkészítette és felmérte a déli terület törzstérképét, az akkor Szalafő 13D (2004-ben Szalafő 13I) erdőrészlet faállományát. Minden faegyed sorszámot kapott, rögzítésre került a fafaj, a mellmagassági átmérő, a gombakárosító és további tulajdonságok (Bonczó 1981). A szakdolgozat alapján Király Géza nagy térbeli pontossággal rekonstruálta a felmért fák elhelyezkedését és létrehozta az erdőállomány digitális adatbázisát (Király 2014). 

2004-2005 folyamán az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága megszervezte és elkészítette a terület újrafelmérését. Ennek keretében minden álló törzs állandó terepi azonosítót kapott (megfeleltetve a korábbi felméréssel). Az adatok összehasonlítása mutatja, hogy a 'sessionális' gazdálkodás felhagyását követően az elmúlt évtizedekben szabadon érvényesültek az erdődinamikai folyamatok. A szukcesszió előrehaladtával a korábban sok nyírrel és rezgőnyárral jellemezhető pionír állományt fokozatosan felváltotta az elegyes lomberdő, amelyben a bükk, a gyertyán, a kocsányos tölgy és az erdei fenyő elegyaránya megnövekedett.

Bonczó Kálmánné (1981): Az Őrségi Tájvédelmi Körzet növénykórtani kérdései. – Növényvédelmi szakmérnöki szakdolgozat, Erdészeti és Faipari Egyetem Erdővédelemtani Tanszék, Sopron

Király Géza (2014): Faállomány-szerkezeti felmérések a Szalafői Őserdő Erdőrezervátumban. – Silva naturalis 3: 57–72.

Lelőhely
ER Artchívum (2014/P-007/1,2)
Erdőrezervátumok