Bevezetés (Székessy Vilmos)
"A magyar Alföld ősi tájképét, a lápokkal tarkított erdős pusztákat idézi elénk a Nyírség. A százados, terebélyes tölgyesek helyét mindinkább akácosok foglalják el, a buckákon a pusztai virágok sokaságát az ekeföldek váltják fel, az egykori lápok, rétek helyén gabona hullámzik. Mégis a Nyírség őrzi hírmondóit a történelem előtti idők tájképének, a buckaközi mocsarak, fűz- és nyírlápok, ligetes erdők mélye a legtöbbet őrzött meg Alföldünk múltjából, állatot, növényt egyaránt. Nagyhírűvé lett különösen a nyírbátori Bátorliget a jégkorszakból maradt élő emlékeivel." (Soó)
Bátorligetet 1914-ben fedezte fel Tuzson János és megállapította róla, hogy »északvidéki jellegű zsombékosai kétségtelenül maradványrészei egykori szubarktikus növényvilágnak«. Tuzsоn után Lengyel Géza és Degen Árpád újabb ritka és jellemző alhavasi növényfajokat mutattak ki, amelyeket rég letűnt korszakok flóra-maradványainak tartottak. Rapaics Rajmund 1916-ban még elismerte a bátorligeti flóra szubarktikus jellegét, két év múlva azonban élesen szembefordult ezzel a jégkori reliktum-elmélettel és a bátorligeti flórát az Alföld régi lápvilágát benépesítő növényzet maradványaként fogta fel, amely az utolsó évtizedekben a folyam szabályozások és lecsapolások következtében fokozatosan eltűnik. Boros Ádám, majd Soó Rezső és Zólyomi Bálint a lápréteken, valamint a ligetek szélén élő alhavasi jellegű fajokat a jégkor, vagy a jégkor utáni korszakok flóra-maradványának tartja. Fontos azonban Soó Rezső-nek az a megállapítása, am ely szerint magát Bátorligetet »nem tekinthetjük egészben glaciális reliktumnak, mert hasonló növényzetű láp- és ligetterületek egykor nagyszámban voltak az Alföldön s eltűnésük a közelmúltban a mezőgazdasági művelés terjedésének következménye . . . Bátorliget flórája azonban valamennyi más alföldi megmaradt vagy újabban elpusztult lápterületnél gazdagabb.«
Bár a Bátorligeten végzett zoológiái kutatások Predota Károly gyűjtéseivel, Tuzsоn nyomán már 1915-ben megindultak, faunagenetikai szempontból azonban sajnos, meddőnek bizonyultak (Rebel) és a következő években, évtizedekben sem vezettek olyan jelentős eredményekre, mint a botanikusok munkája. Mégis 1926-ban Dudich Endre, az addigi bátorligeti zoológiai kutatásokról beszámolva, több olyan állatfajról tesz említést, amely a botanikusok reliktum-elméletét látszott alátámasztani. Verhoeff, Méhely, Fejérváry és Pongrácz közleményeikben szintén hasonló eredményekre jutottak. Igen érdekes azonban, hogy Soós Lajos 1928-ban zoológiai szempontból elveti a bátorligeti fauna reliktum-jellegét. Szerinte a bátorligeti fauna »az Alföldön valamikor ha nem is általánosan, de messze elterjedt faunának utolsó maradványa. Jellegét tekintve pedig nem nevezhető »hegyi«-nek, hanem »erdei«-nek, hiszen a vitatott fajok túlnyomórészt elsősorban és leghelyesebben erdei állatokként jellemezhetők.« E minden esetre igen érdekes fauna kialakulását az alföldi erdőknek az utolsó évszázadok alatt történt kipusztításával magyarázza.
Ezeknek a kutatásoknak és a nyomukban támadt véleménykülönbségeknek volt azonban egy igen jó oldala is. A viták szélesebb rétegek figyelmét terelték Bátorligetre, úgyhogy a 30-as években, főként Soó Rezső kezdeményezésére és buzgó, kitartó felvilágosító munkájának eredményeként Bátorligetet sikerült természetvédelmi területté nyilváníttatni. Pedig akkor, 1934-ben a bátorligeti erdőterület az 1909. évinek már csak körülbelül negyedrésze volt, megmentése tehát úgyszólván az utolsó pillanatban sikerült. Természetvédelmi területté volt ugyan nyilvánítva, de nem sokat törődtek vele. Különösen nem a második világháború alatt, de a felszabadulás utáni első években sem, úgy, hogy ezekben az években újból végveszélyben forgott. A helyi hatóságok nemtörődömsége, a környék lakosságának kellő felvilágosítás hiányában mutatkozó megnemértése, sőt nyíltan kifejezett ellenszenve, de főként a terület tényleges megvédéséhez szükséges anyagi alap hiánya arra engedett következtetni, hogy a bátorligeti láp — vele együtt jellegzetes állat- és növényvilága is — rövid néhány év alatt elpusztul és Bátorliget beleolvad a Nyírség általános kultúrsztyepjébe.
A Természetvédelmi Tanács kezdeményezésére és részben anyagi támogatásával az Országos Természettudományi Múzeum Állattára ezért 1948-ban elhatározta, hogy a bátorligeti pusztuló lápok és erdők faunáját a lehetőségekhez képest begyűjti és ezáltal Bátorliget élettörténeti szempontból érdekes lápterületének állatvilágát legalább dokumentációként megőrzi és megmenti az utókor számára. Ennek a nagyobbszabású és tervszerű faunisztikai gyűjtésnek elindítása, majd megszervezése Tildy Zоltán-nak, a Természetvédelmi Tanács akkori főtitkárának, valamint Tasnádi Kubacska Andrásnak, az Országos Természettudományi Múzeum volt főigazgatójának nevéhez fűződik. Tervszerű és sikeres lebonyolítása elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának köszönhető, amely később hathatósan támogatta a biológiai 5 éves tervének első éveiben kezdődő kutatásokat, valamint Boros István-nak, a Természettudományi Múzeum főigazgatójának, aki e munka számtalan problémája iránt mindig a legteljesebb megértést tanúsította. A kutatások — kisebb nagyobb nehézségektől eltekintve — nagyjában a kitűzött célnak megfelelően befejeződtek és eredményei most könyvalakban kerülnek az érdeklődők kezébe. Magyarország biológus-köreinek az az aggodalma, amely a munkálatokat 5 évvel ezelőtt megindította, szerencsére nem vált valóra. A kormányzat ugyanis határozott, erélyes intézkedéssel végetvetett a Bátorligetet fenyegető bajoknak és a réginél nagyobb területet, nemcsak hogy fokozottabb védelem alá helyezte, hanem a terület tényleges megvédésére megtette a szükséges intézkedéseket is. Bátorliget jövője most végre biztosítottnak látszik.
A tervszerű gyűjtéseknek az az eredménye, hogy Bátorliget ma Magyarország faunisztikailag legjobban kutatott területe. Az aránylag kis körzetben gyűjtött és kimutatott 4.672 állatfaj igen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy tüzetes megvizsgálása alapján állást foglaljunk a fentiekben vázolt vitás faunagenetikai problémákban is.
