|
Az erdőrezervátum fogalma, a kijelölés céljai és szempontjai Temesi Géza, Mázsa Katalin és Horváth Ferenc (2002): Az erdőrezervátum-program jogi, szervezeti és infrastrukturális keretei. Az erdőrezervátum fogalma, a kijelölés céljai és szempontjai. In: Horváth Ferenc és Borhidi Attila (szerk.): A hazai erdőrezervátum-kutatás célja, stratégiája és módszerei, TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, 31-32. old. ... 3.1.3. A környezetvédelmi tárca Természetvédelmi Hivatalának erdőrezervátum-programja A már vázolt előzmények hatására a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) Természetvédelmi Hivatala (TvH) 1991 tavaszán indította el a hazai erdőrezervátum-hálózat kijelölésére, fenntartására és vizsgálatára irányuló országosan szervezett programját. A hivatal először az Erdészeti és Faipari Egyetem (EFE) Növénytani Tanszékét bízta meg az erdőrezervátum-program végrehajtásának koordinálásával, majd 1992-ben az Erdészeti Tudományos Intézettel (ERTI) kötött szerződést azzal a természetes feltétellel, hogy az ERTI a munkába valamennyi érdekelt intézményt, illetve kutatóhelyet (EFE és más egyetemek, Erdőrendezési Szolgálat stb.) bevonja. Ezek után három kutatóhely folytatta a program megvalósítását: az ERTI, az EFE és a Vásárhelyi István Természetvédelmi Kör. A még abban az évben megjelenő 3581/1991. számú kormányhatározat az FM és a KTM közös feladatává tette a hazai erdőrezervátum-hálózat kijelölését és fenntartását. 1991 elején a KTM Természetvédelmi Hivatalának szakemberei tervezetet dolgoztak ki a hazai erdőrezervátum-hálózat kialakítására, és ennek alapján – a természetvédelmi koncepcióra épülve – indulhatott meg a szakmai munka a hivatal irányításával. A tervezet tartalmazta az erdőrezervátum-hálózat létrehozásának indokait, céljait, a kijelölés rendezőelvét, valamint szakmai, kiterjedési, gyakorlati természetvédelmi és egyéb szempontjait. Egyértelműen meghatározta az erdőrezervátum fogalmát is, amelyet végül, némileg módosítva, a tudomány képviselői is elfogadtak, és a későbbi törvényi szintű jogi szabályozás is alkalmazott. A KTM Természetvédelmi Hivatala 1992-ben az ügyben érintett neves szakemberek bevonásával megalakítandó erdőrezervátum-bizottság életre hívását kezdeményezte, és 1992 szeptemberében – tekintettel az említett kormányhatározatra is – megalakult a KTM-FM Országos Erdőrezervátum Bizottság. Ezt követően a KTM Természetvédelmi Hivatala és az FM Erdészeti Hivatala a természetvédelmi területi szervek, az akkori nemzeti park és természetvédelmi igazgatóságok bázisán – az erdőfelügyelőségek, az erdőtervezési irodák, az erdőgazdálkodók és kutatók bevonásával – regionális erdőrezervátum-munkacsoportokat bízott meg az országos erdőrezervátum-hálózat kijelölésének előkészítésével. A szakmai előkészítési feladatok ellátására hivatott országos bizottság és regionális munkacsoportok megalakításával, valamint a szakmailag érintett kutatóhelyeknek a programban való közreműködési lehetősége megteremtésével az erdészek, a biológusok, az ökológusok és más természetvizsgálók viszonylag széles körének bevonásával indulhatott meg a hazai erdőrezervátum-hálózat kialakítására és kutatására irányuló munka. A feladatok végrehajtása során azonban számos probléma merült fel egyrészt a teljesítés szakszerűsége terén, másrészt annak elhúzódása miatt, ezért 1995-1996-ban a koordinálást a KTM Természetvédelmi Hivatala közvetlenül látta el, majd azzal 1997-től a MTA Ökológiai és Botanikai Kutató Intézetét bízta meg. Alapvető változást hozott a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, amelynek 29. § (3) bekezdése védett természeti területi járulékos kategóriaként bevezette az „erdőrezervátum” fogalmát, és a védett természeti területi alapkategóriába soroló erdőrezervátummá nyilvánítással a természetvédelemért felelős minisztert hatalmazta fel. E jogi szabályozás értelmében 1997. január 1-je óta az erdőrezervátumok kijelölésének és természetvédelmének felelős szervei a Környezetvédelmi Minisztérium és a nemzeti park igazgatóságok. 3.1.4. Az erdőrezervátum fogalma, a kijelölés céljai és szempontjai Az erdőrezervátum fogalmát illetően a szakemberek véleménye kezdetben erősen megoszlott mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. Ezért szükségessé vált a fogalom tartalmának meghatározása. Az elfogadott definíció értelmében az erdei ökoszisztéma-rezervátum (röviden erdőrezervátum) a természetes vagy természetközeli erdei életközösség megóvását, a természetes ökológiai és evolúciós folyamatok szabad érvényesülését, továbbá e folyamatok kutatását szolgáló erdőterület. Két részből (zónából) áll: az ún. magterületből és az azt körülvevő védőzónából. A magterület “fokozottan védett” természeti területként természetvédelmi oltalom, valamint teljes és végleges gazdasági korlátozás alatt áll, a védőzóna pedig általában “védett” (szükség esetén fokozottan védett), és abban rendszerint a természetvédelmi céloknak is megfelelő természetközeli erdőgazdálkodás folytatható. Az erdőrezervátum magterülete és a hagyományos értelmezésű fokozottan védett erdőterület között több elvi és gyakorlati különbség is van (Somogyi & Halupa 1993; Temesi 1993). A “fokozottan védett” természeti területen álló erdő ezen “jelzője” a védettség fokára, szigorúságára, s nem a védettség okára és céljára utal. A fokozottan védett természeti területen álló erdő védettségének különböző okai lehetnek, ami gyakran valamilyen különleges, ritka, veszélyeztetett természeti érték jelenléte. Az erdőrezervátumok viszont a jellegzetes, tipikus természetszerű erdőtársulást próbálják megőrizni, biztosítva az abban lezajló természetes folyamatok zavartalanságát, ahol a természetvédelem tárgya a teljes erdei ökoszisztéma. ... |