|
Az erdőrezervátumok hasznosításáról Czájlik Péter: Az erdőrezervátumok hasznosításáról. A természetvédelmi területek célja – új felfogásban. In: Környezet és Fejlődés 5(2), 1994., 29. old. A hagyományos felfogás szerint az erdőrezervátumok olyan, még eredeti állapotukban megmaradt természetes erdőségek, amelyek mind természetvédelmi, mind talajvédelmi szempontból alkalmasak a képviselt élőhelytípusnak megfelelő erdei életközösségek hosszú távú fenntartására. Már puszta létezésük is rendkívül fontos az emberiség szempontjából: utolsó színtereit képezik a még komlex, megbontatlan egységben működő természetes folyamatoknak. Eközben biztosítják az adott terület élőhely- és fajvédelmét, megőrzik annak genetikai potenciálját, sőt frissen tartják az itt még érvényesülő természetes szelekció által. A fentieket általánosságban is el lehet mondani mindenfajta rezervátumról, ameddig azok fenntartásának elsődleges célja egyedül a „rezerváció”, vagyis a megtartás, megőrzés, tartalékolás. Ez a fajta – az erdőkre is érvényesített – felfogás a század 50-es, 60-as éveiben kezdett átalakulni egy kitűnő svájci erdészeti szakember és teoretikus, H. Leibundgut kitartó munkásságának hatására. Leibundgut az ötvenes évek során újszerű és alapos vizsgálatot végzett Európa még meglevő, nagy kiterjedésű őserdeiben. Kutatásainak célja az volt, hogy egy újfajta, „organikus egész” erdőszemlélet alkalmazásával a korábbitól eltérő erdőtudományi módszertant dolgozzon ki. Módszere továbbra is részletekből indul ki szaktudományos alapossággal, és így törekszik megérteni a bonyolult összefüggéseket. De mindig az egész erdő szempontjából, a párhuzamosan zajló folyamatok egymásra ható viszonyainak figyelembevételével teszi ezt. Évtizedes kutatómunkájának eredményeit és következtetéseit a 60-as évektől publikálta. Gondolatai termékenyítően hatottak az őt követő nemzedék erdőtudományi felfogására. Követői, amikor írásait felhasználják, mint a modern természetszerű erdőművelés úttörőjére hivatkoznak rá. Leibundgut munkásságának üzenete röviden így szól a ma emberének: Elkerülhetetlen, hogy az erdőt végre önálló, saját törvényekkel szabályozott, egységes organizmusként kezeljük, mellyel szemben az emberiségnek csupán egyetlen kötelessége van, a megőrizve megismerés. Szerinte az erdőrezervátumoknak a hagyományos felfogás mellett további szerepként olyan ideális szabadtéri laboratóriumokként kell szolgálniuk az alapkutatást, amelyekben – ellentétben a többi laboratóriummal – még a mindenható tudomány is csak megfigyelőként lehet jelen. |